A Magyar Történelmi Íjász Társaság elsődleges célkitűzése, hogy a korabeli magyar és egyéb belső-ázsiai gyökerű íjászhagyományokat, a rendelkezésünkre álló források alapján a lehető leghitelesebb formában rekonstruálja.
A kiállítás kitér arra a kultúrtörténeti folyamatra is, melynek során – a történettudomány fejlődésével, s a régészeti leletek előkerülésével, azok tudományos alapokon nyugvó, hiteles értelmezésével – fokozatosan közismertté vált a tény, hogy a honfoglaló magyarok lovasíjászok voltak. Ugyanakkor tévhiteket is eloszlat: erre példa az a nézet, mely szerint a tradicionális lovasíjászat a keresztény államalapítás után elsorvadt, eltűnt. Ez nem így történt: a magyar harcosok ugyanis még sokáig nem hagytak fel a reflexíjak használatával sem vadászaton, sem harcban.
A honfoglalás kori íj újrafelfedezése valódi sikertörténet. A történészek, a régészek, az íjkészítő kézművesek és maguk az íjászok egymás munkáját segítve jutottak nagyon komoly eredményekre a tudományos felfedezésektől kezdve világrekordok eléréséig Magyarországon épp úgy, mint külföldön. A reflexíj a honfoglalók, s így a honfoglalás egyik szimbólumává, és egyúttal a magyar országimázs részévé is vált.
örténelmi-Íjász-Társaság-Hungarian-Historical-Archery-Society-279316875572008
1 view
520
146
2 months ago 00:25:16 1
Kiakadtak a románok: Hunyadi román vagy magyar hős? - Pászkán Zsolt
2 months ago 00:58:35 1
Miért akarták kiirtani a népi írókat? - Szentesi Zöldi László
2 months ago 00:27:31 1
Megnéztük, mit mond a Román Hadtörténeti a magyarokról
3 months ago 00:08:24 1
“Reszkethet Brüsszel!“ Történelmi győzelmet aratott az Osztrák Szabadságpárt | Választás kérdése
3 months ago 00:25:59 1
Szent Malakiás ősi listája a Vatikán végzetéről: magyar lesz az utolsó pápa? - Hetek Univerzum
3 months ago 00:00:59 1
🤔💭Mi végre az állam? - Dr. Szilák László
3 months ago 00:14:03 1
A MAGYAR X-AKTÁK! 😱 A REJTÉLYES BILLIOMOS! 💸 A MAGYAR TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB LOPÁSA? 🫣
3 months ago 00:48:13 1
Mi köze a szkítáknak a magyarokhoz? - Szabó Gábor
3 months ago 00:43:54 1
Gazdaság: durva csapdába került Magyarország - Csath Magdolna
4 months ago 00:40:30 1
Így fizetjük meg Kína és az USA összecsapását - Kusai Sándor
4 months ago 01:17:55 1
Szent-e a Szentkorona? - Beszélgetés Kozsdi Tamás kutatóval
4 months ago 00:29:15 1
Ukrajna: hiába a betörés, az oroszok nyomulnak előre? - Resperger István
4 months ago 00:22:26 1
Fokozott terrorkészültség: nem érzik magukat biztonsgában a németek - Bauer Bence
5 months ago 01:06:32 1
A magyar történelem török hagyatéka / Turkish heritage of Hungarian history
5 months ago 01:04:28 1
DR. DRÁBIK JÁNOS: CSÖNGETETT A TÖRTÉNELEM ÓRÁJA
5 months ago 00:11:03 1
Várpark- Dinnyés
5 months ago 00:08:36 1
DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK! – POZSONYI CSATA 907 JÚLIUS 3-7 – Árpád nagyfejedelem
6 months ago 00:27:56 1
ВЕРХОМ, В СЕДЛАХ... Военное искусство венгров-завоевателей (X в.)