VILÁGRENDEK HÁBORÚJA - Állítsuk meg ezeket az őrülteket!
Sokan úgy vélik, hogy az egész világ a káosztenger kellős közepében fuldoklik. Tévedés. Mindaz, a krízis, válság, ami körbevesz és egyre inkább fojtogat minket, előre aprólékosan megtervezett, koordinált, szoros irányítás alatt áll. Ennek a világszintű összeomlásnak van egy célja. Mégpedig az, hogy a régi romjain egy újat, egy merőben másfélét teremtsenek. No persze nem nekünk. Maguknak. Az Új Világrendbe nem kap mindenki meghívót. Van, akit deportálnak oda. A szolgálókat, azokat, akik munkájára még elengedhetetlenül szükség van. Másoknak első osztályra szóló jegyeket adnak. Az uraknak, akik a kizárólagos haszonélvezői lesznek ennek az új rendszernek. Csakhogy…
Csakhogy még sok dolgot el kell intézni ahhoz, hogy ez a globális rendszer létrejöhessen. Például el kell távolítani az útból az olyan ellenlábas hatalmakat, mint Oroszország, vagy éppen Kína. Ezek a nagyhatalmak potenciálisan világrendformáló erővel rendelkeznek, de a mai globális hatalom ezekkel szemben áll, így alapvetően ellenségesen viszonyul az említett, birodalom méretű országokhoz. Őket le kell törni, kerül, amibe kerül. Ha úgy, akkor egy pusztító és igen, egy globális háború révén. Ez a háború már zajlik, egyelőre Ukrajna területén. Aztán jöhet Tajvan, lángba borulhat a Közel-Kelet és akár polgárháborúk formájában (is) Európa. A globális erőtér urai azon ábrándoznak, miként szabdalhatnák fel Oroszországot azért, hogy sok kisebb és így gyengébb, így könnyebben befolyásolható, meghódítható államot kapjanak, amik élére bábkormányokat ültetve betagozódnak az atlantista régióba és ilyesformán egy akadály máris elhárul. Kína lesz az igazán nehéz falat – kivéve persze akkor, ha nem éppen egy átrendeződésnek vagyunk tanúi és a kínai rendszer mögött nem ugyanazok vannak, akik megtervezték az emberiség végső rabszolgasorba vetését.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
2024. szeptember 13.-án megismételjük 2018. október , ISTEN NEVÉBEN? - A cenzúrázott Szentírás című adásunkat, amiben bemutattuk, hogy milyen hihetetlenül sok alkalommal módosították a bibliai szövegeket és azok mondanivalóját
ÚJ ADÁSSAL 2024. szeptember 20.-án jelentkezünk, a 2025: VILÁGVÉGE vagy egy ÚJ VILÁG KEZDETE című műsorunkban azt elemezzük ki, hogy mi vár ránk a következő évtől kezdődően.
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: @
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, SZEPTEMBERI lapszáma és A VILÁG IGAZI URAI című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
1 view
1561
470
3 months ago 00:48:00 1
VILÁGRENDEK HÁBORÚJA - Állítsuk meg ezeket az őrülteket!
3 months ago 00:54:05 1
EGYSZER A GLOBÁLIS PÉNZÜGYI LUFI KIPUKKAD... – S akkor az egész világ csődbe megy!