Pankotai Lili: halálosan megfenyegettek, de megyek tovább
A rendszer mi magunk vagyunk, a rendszer addig megy el, amíg az emberek hagyják, az emberek fejében kell rendet tenni, mert nincs valódi demokrácia felfogása a társadalomnak. Mást jelent a demokrácia a szüleink számára, és mást nekünk, fiataloknak. Ez egy hosszútávfutás, nem egy sprint – erről beszélt Pankotai Lili, a KLIKK TV Mélyvíz című műsorában, aki azt is elmondta ebben az országban szeretne felnőni, így nincs más út, mint harcolni. Ez a harc már nem csak a tanárokról, vagy az oktatásról szól, hiszen a tüntetésekkel csak annyit értek el, hogy a kormány behozott egy bosszútörvényt, ami még nehezebbé teszi a tanárok életét. Pankotai Lili szerint, aki nem akar külföldre költözni, és az igazság érzetét bántja, ami ebben az országban történik, az kint van az utcán. A diáklány nem fél a karaktergyilkosságtól, nem akar mártírrá válni, mindössze az országért akar harcolni. A műsorban szóba került a pénteki tüntetés, a bírság, amit kapott és a rá váró bírósági ügyek, melyeket becsületének megsértése miatt indítottak, és a halálos fenyegetés, amit iskolájába címeztek.
1 view
7
2
10 months ago 01:10:42 1
Pankotai Lili pártot alapít? / NYÍLT SISAK
1 year ago 01:10:32 1
Kit véd a magyar kormány? Vita gazdasági problémákról és a nemzeti konzultációról / NYÍLT SISAK
1 year ago 00:07:08 1
Pankotai Lili - vendégfellépő - SPB Klub Extra - 7igen Slam - 2023. október
1 year ago 01:11:49 1
Vita a szegregációról, tüntetésekről, az oktatás és a politika kapcsolatáról / NYÍLT SISAK
1 year ago 01:06:31 1
Pankotai Lili: „A forradalom jog lesz, mikor a diktatúra ténnyé válik” – Gulyáságyú podcast S02E08
1 year ago 00:03:51 1
Pankotai Lili: Az ellenzék 75 százaléka Fidesz által kitartott bábu, a többi meg balf*sz
1 year ago 00:16:34 1
Drágám, a kölykök már megint beszóltak a Fidesznek
2 years ago 00:04:33 1
Pankotai Lili: Csessze meg a kurva korrupt kordonkormány
2 years ago 00:26:33 1
Pankotai Lili: halálosan megfenyegettek, de megyek tovább
2 years ago 00:48:39 1
Pankotai Lilinek kódolva van a tragédiája, varázsport szórtak az arcába – REAKCIÓ Dopemannel
2 years ago 00:46:15 1
Miért nem kaphatja meg Magyarország a soros elnökséget? – Megadja Gábor
2 years ago 00:23:07 1
Isiszünet könnygázzal: ilyen a gyerekforradalom
2 years ago 00:26:20 1
Megszabadulna a háttérhatalom Bidentől? - Király Tamás, Longauer András, Kázsmér Bence, Szabó József