Egyre több jel utal arra, hogy megszűnik az Európai Unió - #orbánviktor

#orbanviktor #fidesz #magyar A felvételt a Pannon RTV készítette @UCKuVHmOeOml4aOaWb7B7Rzw Orbán Viktor: Egyre több jel utal arra, hogy megszűnik az Európai Unió. Orbán Viktor a határon túli magyarságról szóló Magyar Állandó Értekezlet pénteki ülésén mondott beszédet a Várkert Bazárban. Orbán Viktor szerint a világ egyre veszélyesebbé válik, az elmúlt időszakban pedig folytatódott ez a trend, és két komoly tűzfészek alakult ki. A miniszterelnök idézte az ENSZ jelentését is, amely szerint a világ lakosságának egynegyede él olyan területen, amelyre hatással van valamelyik fegyveres konfliktus – derült ki az RTL beszámolójából. „Ukrajna olyan utat követ, ami a semmibe vezet” A határon túli magyarok helyzetéről szólva, valamint a szlovák választásra utalva úgy fogalmazott, hogy „amíg van etnikai alap, addig van értelme az arra épülő politizálásnak is”. Úgy vélte, a kárpátaljai magyarság van a legrosszabb helyzetben, jelenleg ugyanis Magyarország nem tud semmit sem kínálni Ukrajnának, miután az ottani politikai vezetés „olyan utat követ, amely a semmibe vezet”, és amelyet Budapest nem tud támogatni. Szavai szerint Magyarország minden segítséget megad a kárpátaljai magyarságnak. Nem túlzó, ha azt mondom, hogy a Szovjetunióban jobb helyzetben voltak az ottani magyarok, mint Ukrajna államisága idején – tette hozzá. Orbán Viktor facebook: Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: Szijjártó Péter Facebook: Varga Judit Facebook: Novák Katalin Facebook: Magyarország Kormánya: Magyarország Kormánya YouTube: Magyarország Kormánya Facebook: Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya
Back to Top