Orbán, Szijjártó és a nagy vírusbiznisz: az autótuningosoktól a narancsbőrkezelőkig

A magyar kormánynak köszönhetően a covid alatt több olyan üzletember gazdagodott meg egyik napról a másikra, akiknek korábban csak nem akart összejönni a nagy üzlet. Ehhez kapóra jött, hogy a beszerzésekkel megbízott állami szereplők többször hivatalos felhatalmazást kaptak arra, hogy bármiféle verseny nélkül költsenek el milliárdokat védőeszközökre - maszkokra, kesztyűkre, lélegeztetőgépekre -, valamint oltásokra. A covid és a beszerzések óta eltelt majdnem 3 év, így már az is látszik, hogy a főszereplők mit kezdtek a nagy lehetőséggel. Jöttek, láttak, felvették a pénzt, és eltűntek? Lett-e az első állami milliárdból, tízmilliárdból még több a versenyszférában? Videónkban ennek járunk utána, de lesz más is: például, mutatunk egy újabb bizonyítékot arra, hogy a két legnagyobb beszerző csak látszólag lehetett független egymástól. De bizonyítékokat hozunk arra is, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy esetben konkrétan egy autóalkatrész-kereskedő céggel akart leszerződni, hogy hozzon be nekik lélegeztetőgépeket. És elmeséljük azt is, hogy végül miért mehetett füstbe a mesterterv. Támogasd te is a Partizán munkáját! Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: További támogatási lehetőségekről bővebben: Facebook: Facebook Társalgó csoport: Instagram: TikTok: @partizan_media Partizán RSS: Partizán saját gyártású podcastok:
Back to Top