Magyar Péter: „Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat”
Szerda délelőtt tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületében. Varga Judit volt férje a négyórás meghallgatás után arról beszélt a sajtónak, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy a vesztegetéssel vádolt Schadl György Rogán Antal embere volt, valamint a kormány fél évvel a gyanúsítás előtt figyelmeztette Völner Pál államtitkárt, de szerinte a legsúlyosabb az, hogy Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat. A Schadl-Völner-ügy nyomozati iratait a 444 tárta a nyilvánosság elé 2022 elején. A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2018 és 2021 között három éven át rendszeresen juttatott csúszópénzeket Völner Pálnak, a Varga Judit által vezetett Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárának. Az erről szóló hangfelvételeit jövő kedden adja át az ügyészségnek, Magyar szerint ebbe a kormány bele fog bukni. Azt mondta, ezeket a családja védelme érdekében készítette.
A Völner Pál és Schadl György kapcsolatáról szóló cikkünk:
Csatlakozz te is a 444 Körhöz:
Könyvek és magazinok:
@4negy4
1 view
5
1
2 months ago 00:13:56 1
Mi a közös Fekete-Győrben és Magyar Péterben?
2 months ago 00:33:30 1
Mi áll a kegyelmi ügy hátterében - 3.rész - Bese tette neki
2 months ago 00:02:57 1
ROMER: Előre mind pesti srácok (Jubileum - 2013)
2 months ago 00:52:51 1
FEKETE PIROS CSÍKOKKAL – A PANNÓNIA TÖRTÉNETE
2 months ago 00:41:33 1
Vezércikk (2024-10-24) - HÍR TV
2 months ago 00:29:14 1
Utolérte a Tisza a Fideszt? VAGY KAMU AZ EGÉSZ? - Mráz és Kisszelly elemez
2 months ago 00:09:47 1
Magyar: A megmaradt Fidesz-szavazók NEVETNEK, vagy SZÉGYELLIK magukat
2 months ago 00:02:03 1
Október 23-án sorakozzunk fel a Turul-szobor védelmére! 🇭🇺
2 months ago 00:03:39 1
SUNSET - BREEZING - 2011 - OFFICAL PROMO VIDEO
2 months ago 00:19:11 1
Így fogták meg Magyar Pétert
2 months ago 00:34:23 1
Magyar Péter hajlamos az önsorsrontásra, ebbe bukhat bele - Nagy Attila Tibor
2 months ago 00:07:14 1
Weber openly declared the intention to overthrow PM Viktor Orban and the Hungarian government
2 months ago 00:18:12 1
Wollen Sie, dieses Gremium, auch nur irgendeinen Mitgliedstaat über Korruption belehren?
2 months ago 00:14:36 1
Von der Leyen attacks Orbán’s support for Russia in fiery speech to European Parliament
2 months ago 01:04:22 1
Közpénz a rokonoknak, magamutogatás a gátakon a választóknak? / NYÍLT SISAK
2 months ago 00:10:05 2
Magyar Péter EU-s bandája KÍNOS. De jelentenek bármi VESZÉLYT?
2 months ago 00:05:42 2
Az utca EMBERE nem KÍMÉLTE Magyar Pétert! De MIT üzentek neki?
2 months ago 00:13:25 1
Orbán: Puccsra készülnek Von der Leyenék, kijelölték az új magyar kormányt | Választás kérdése
2 months ago 00:01:02 1
Ungarn: Demonstranten sehen in staatlicher Medienholding MTVA “Propagandafabrik“ Orbans
2 months ago 00:36:38 1
Hogyan oldanánk meg a lakhatási problémákat? - Kérdéseitekre válaszolok 30. rész
2 months ago 00:30:16 1
Nem vagyunk egyedül - Sokan kiálltak Orbán Viktor és Magyarország mellett
2 months ago 00:06:05 1
“Orbán úr, ön a múlt, Magyar Péter a jövő!“ Brüsszel választana magyar kormányfőt? | Strasbourg
2 months ago 00:14:40 1
Végig Orbánt támadta Von der Leyen, Magyar Péter állva tapsolta meg | Vita az Európai Parlamentben
2 months ago 00:08:13 1
Kiszivárgott a kormány titkos terve? Migránstábor épülne Vitnyéden? | Rendkívüli hírek