Kárpátia - Egy szökött hadifogoly éneke

Egy szökött hadifogoly éneke. Ezzel a címmel jelent meg ma az új lemezünkről az első bemutatkozó dal, amiről videóklipp is készült. Nem véletlen, hogy ma mutatjuk be. 1945. május 9-én a második világháborút az európai hadszíntéren befejeződöttnek tekintették. Törvényt ültek a győztes hatalmak a felelős politikai vezetők felett, Nürnbergben, Budapesten, de a hadifoglyok szabad prédává váltak. Az elhurcolt százezrekre még ma is úgy tekintenek, mint kollektív bűnösökre, akikről még beszélni sem illik. A hadifoglyok nem számíthattak csak sorstársaikra, illetve önnön magukra, mert az új hatalom a BÉKE nevében lemondott róluk. A hazánkat megszálló szovjet hadsereg a magyar katonákon kívül elhurcolt nőket, papokat, tanárokat, földműveseket, magyarországi svábokat, és válogatás nélkül terelték Sztálin lába elé bizonyítékként, az elhúzódó harcok miatt. A magyarországi hadszíntéren ugyanis a szovjet vezető elvárásaival szemben többszörösére elnyúltak a harcok, és a vörös-hadsereg tábornokai sokkal nagyobb létszámú szemben álló haderőt jelentettek Sztálinnak, mint a valóság, így a hadifoglyok számát fel kellett nekik tölteni civilek tízezreivel, akiket tömeges transzportokban indítottak Szibéria felé. A borzalmas megpróbáltatások ellenére többeknek sikerült hazaszökni, és elmesélni a fogságban látott gaztetteket. Hírt hoztak a még élőkről, katonaköpenybe rejtve hozták a nyírfakéregre jegyzett névsort, a halottak neveivel, és megpróbáltak tovább élni azzal a gondolattal, hogy mennyien maradtak még kint. Az elhoztuk nektek a békét jelmondata alatt többszázezer magyar katonát és civilt gyilkoltak le, tettek nyomorékká ama bizonyos május 9. után. Kérünk titeket, olvassatok utána annak a sok-sok beszámolónak, amit már fel lehet lelni az interneten a hadifoglyokkal kapcsolatban, és legyetek büszkék azokra, akik magyarságuk miatt lettek mártírrá! EGY SZÖKÖTT HADIFOGOLY ÉNEKE ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.) Havas fenyvesek mellett lépkedek, Lábam elfagyott, mindenem remeg, Ruhám rongyai tetvek otthona, Szőrös arcomon háborúk nyoma. Előttem folyók, mögöttem hegyek, Nyomomban veszett kutyák lihegnek, Sár levét iszom, fák kérgét eszem, A hideg holdsugár terít meg nekem. A magasban elszáll egy madár, Ő talán tudja, merre jár, De én, akit üldöz a keleti szél, Csak lába viszi, míg haza nem ér. Láttam őrjöngő, csonttörő halált, Vitt magával nőt és katonát, Bomló testüket jégvirág lepi, Kezük görcsösen egymást öleli. A domb túloldalán géppisztoly kaszál, Hangja szaggatott, gyilkos táncot jár, Földhöz lapulok, lassan kúszom, Egy kőhajításnyira már csak az otthon.